Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Indul a jelentkezés a Mathias Corvinus Collegium (MCC) ingyenes képzéseire: a Fiatal Tehetség Programra augusztus 30-ig, a Középiskolás Programra június 13-ig lehet jelentkezni.

    Az MCC csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a fiatalok az ország bármely településéről és határon túli városokból is bekapcsolódhatnak a programokba.
    A Fiatal Tehetség Programra 4. osztályos, Kárpátaljáról 5. osztályos diákok jelentkezését várják. A résztvevők a félév során belepillantanak a robotika világába, tanulnak a művészet és a matematika kapcsolatáról, kísérleteznek, okulnak a környezetvédelemről, tudatos internethasználati képzésen vesznek részt, és formálódik a pénzügyi látásmódjuk is. Ha a járványhelyzet lehetővé teszi, a gyakorlatorientált tehetséggondozó képzés mellett szabadidős programok, kirándulások és sportolási lehetőségek is lesznek - írták, hozzátéve: a program egészen nyolcadikos korukig kíséri el a diákokat.
    A program szeptemberben induló képzései Győrben, Szombathelyen, Zalaegerszegen, Veszprémben, Székesfehérváron, Pécsen, Budapesten, Szolnokon, Kecskeméten, Szekszárdon, Szegeden, Békéscsabán, Miskolcon, Debrecenben, Beregszászon, Szatmárnémetiben, Nagyváradon, Aradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredán és Sepsiszentgyörgyön érhetők el.
    A programra a www.fit.mcc.hu oldalon lehet jelentkezni, a jelentkezés feltétele a szülői ajánlás.
    Ismertették: a Középiskolás Programra a 9-12. évfolyamos középiskolások jelentkezhetnek. A diákok az alapvetően e-learning alapú képzés során havonta egy országos, budapesti személyes készségfejlesztő napon, kihelyezett vidéki képzési alkalmakon, valamint tehetségtáborokon, tanulmányi kirándulásokon, angol és német nyelvi kurzusokon vehetnek részt.
    Az online képzés mellett a felvételiző diákok maguk választhatják ki, mely városok szakmai rendezvényeit szeretnék látogatni. A személyes képzési alkalmakon pedig elismert szakértők előadásain, különböző általános készség- és képességfejlesztő tréningeken vehetnek részt - írták.
    Az ősszel kezdődő képzések Budapesten, Békéscsabán, Debrecenben, Győrben, Kecskeméten, Miskolcon, Pécsen, Szegeden, Székesfehérváron, Szekszárdon, Szolnokon, Szombathelyen, Veszprémben, Zalaegerszegen, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Aradon, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben, Nagyváradon, Csíkszeredán és Székelyudvarhelyen érhetőek el.
    A Középiskolás Programra egy szabadon választott könyvvel, filmmel, sorozattal vagy előadással kapcsolatban írt kritikai esszé beküldésével lehet jelentkezni a www.kp.mcc.hu honlapon.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A pitypangból készült „hamis méz” elkészítése egyszerű és klassz konyhai elfoglaltság, nemcsak a kíváncsiaknak, hanem a vegánoknak is, hiszen kizárólag növényi eredetű összetevőkből áll.
A tavalyi visszaesés után az idén márciusban már nőtt a villamosenergia-fogyasztás, ilyen magas értéket öt éve nem ért el a tavasz első hónapjában - közölte Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási...
Új, több mint 1300 darabos, kiemelkedő műtárgyakból álló gyűjteménnyel gyarapodott a Néprajzi Múzeum - közölte az intézmény az MTI-vel szerdán.
Csodamódszerek helyett tudatosságra van szükség
Eredetileg 3-5 éveseket vizsgáltak, képesek-e jutalomért önuralmat tanúsítani, de a közgazdászok hamar rájöttek, hogy felnőtt emberek gazdasági döntéseinél is érdemes ugyanezt megfigyelni. És sokan...
A Kanári-szigetek lehet a helyzet egyik nyertese
A fesztivál hatodik hete ragyogóan indul a fotográfia szerelmesei számára, ugyanis a május negyedikén 125 éves Műcsarnok kedden újra megnyitja kapuit az érdeklődők előtt.
Japán-Magyar Kapcsolattörténet 1869-1913, Gondolat, 2018. E-Book verzió
Megjelent a Pallas Athéné Kiadó legújabb kiadványa, Gill Hasson: Bánj jól magaddal – Az öngondoskodás kézikönyve című könyve.
A Múzeumkert nemcsak a hétköznapok kedvelt pihenőparkja, hanem nagy események színhelye is.

A címlapról

Diákok várakoznak a magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi...
Egész hétvégén magyar filmek lesznek műsoron a televíziókban április...
A Volánbusz járatain szombattól ismét lehet jegyet vásárolni a...
Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a pandémia miatti lezárás az...
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány...
Az esti meseolvasás mind a szülőre, mind a gyermekre jó hatást...

Könyvajánló

Csodamódszerek helyett tudatosságra van szükség
Megjelent a Pallas Athéné Kiadó legújabb kiadványa, Gill Hasson: Bánj jól magaddal – Az öngondoskodás kézikönyve című könyve.
A csapathatékonyság hét összetevője
Egy család története mutatja meg, hogy az autizmus nem csapás, hanem lehetőség

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat IfYou programjában több mint 15 ezer fiatal került közelebb az önkéntességhez
A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.
36 hónapja tartó egyeztetéssorozat után példaértékű konszenzus született a zöld szervezetek, a civil szervezetek és a Hegyvidéki Önkormányzat között a Normafán kialakítandó lombkorona-tanösvény ügyében. A szerdai egyeztetésen a tervező csapat és az önkormányzat mellett az alábbi szervezetek képviselői vettek részt